Autóból telefonáltam a csajomnak Jakabszállás környékén - nem, nem kézbõl, csacsiság, van frankó kihangosító szett is a verdában, ettõl függetlenül majdnem nekizúgtam az elõttem nevetségesen lassú sebességgel haladó lovaskombájnak. A fószer valami kis füvet rágicsált, két tökvakarás közepett pedig bámulta az útszéli kurvákat.

Intenzíven fékeztem, mintegy blokkolva, mögöttem jött adt, egybõl a tükröt néztem, világossá vált egy pillanat alatt, hogy belémperecel, frankón. De nem; meg tudott álni, a kurvák sikítottak, a kerekek meg füstöltek, mint valami alkoholistább gõzmozdony. Félreálltunk, én megittam a cigarettám, adt pedig elszívott egy kólát. Várjunk egy csöppet - mondta, miközben adrenalin folyt a fülébõl ki.

Aztán felértünk a városba, ide. Kajálni kezdtünk, az öcsém is itthon volt, igaz, úgy zuhant be a lakásba a nap folyamán, csatakosan, izzadtan. Motorozni volt, mondja õ, már csak azt nem értem, minek húzott kapucnis felsõt így a nyár közepén, meg bakancsot farmerral.

Gyorsan megdumáltuk, hogy õ is jön moziba, így hárman vágtunk neki a kalandnak, a csajom, õ és én. Telefonon rendeltem jegyet, mondták is, hogy legkésõbb fél órával a film kezdete elõtt legyek szíves és vigyem el a vérbe, meg különben is örüljek, hogy szívhatom a levegõt. Mivel a Duna Plázába indultunk, kezdett realizálódni, hogy fél óráig üresjárat lesz ottan a jegymóka miatt, de ez nem zavart különösebben, legalább volt egy szusszanásnyi idõnk kényelmesen beülni a Mekdóba. (A pénztáros állítólag látta Uj Pétert is.)

A film elõtt mintegy 15 percnyi reklámot kellett beraktároznunk, volt amit kétszer is (számoltam). Már tövig rágtam a körmöm örömömben, amikor elindultak a trailer-ek. Nem tudom, mik voltak, mert bealudtam, aztán elkezdõdött a film, mintegy.

Egy öreg néni lép ki a lakásból, hejde aranyos. Aztán meghallja Nicholson hangját és visszatipeg a lakásba ("majd késõbb viszem le a szemetet bázel"). Megvallom férfiasan, azt hittem elsõ körben, hogy Nicholsoné a kutya (ami fajtája átlag ostobaságához képest meglehetõsen okosnak hatott, vagy csak jól trenírozták, mittomén, hagyjatok má'), de nem, a homokos festõé. Hát így.

A filmben szerepel még Helen Hunt is, akit a Twisterbõl ismerek. Tudjátok, az a fajta színész õ, aki nem az az ostoba kis liba, bár a csajom szerint túljátszotta a szerepét. Van egy kisfia, aki súlyos asztmás és akit nem tud gyógyíttatni, mert az orvosok ide-oda passzolgatják, mint bunkó gyerek a kisebbek labdáját. Nicholson bolond öreg és akkora bunker, mint ide Nagykáta. Azért szerelmes lesz a nõbe (sejteni) és elintézi, hogy gyógyíttassák a kiscsávót. Akkor Helen Hunt majdnem elsírja magát az orvos elõtt (itt még nem tudja, hogy a bunker Nicholson áll a dolog hátterében, aki egy ízben azt mondja neki az étteremben, hogy "egyszer úgyis meghalunk, meghalok én, meghal maga, és meghal a fia is..."), de persze én nem tudok, mert valami majom a könyökébe krehácsol egész elõadás alatt. Ránézek morcosan, de nem látja, mert a könyökébe krehácsol. Legyintek, aztán észreveszem, hogy elõttem is vagy két potenciális bacilusgazda keveredett a nézõtérre. Felváltva köhögnek, mellettem egy meg a könyökébe krehácsol.

Így van ez velem, legközelebb egy r sugarú körön belül kell majd jegyet vennem kerülendõ az orvosi váróterm-effektust, ami az 590 Forintos jegyárat tekintve nem lesz olcsó mulatság, de nem baj, mert legalább a szék olyan tündérien süpped a seggem alatt.

Jó a film, nézzétek meg, Nicholson jól alakítja a szerepét és a többiek is. Ja, egy autó nem robban fel benne, sõt, éppen az számít már csodának, hogy látunk egyet kívülrõl is. Saab kabrió. (Ehhez képest a parkolóban megfigyeltem egy Z3-as BMW-t. Na, ehhez szóljál bácsika.)

Most pedig megyek és Eric Claptont hallgatok (öcsém elhúzott motorral, de elõtte megfenyegetett, mert leakasztottam egy kis gyurmát a dobozából). Csókolom.